2017. január 2., hétfő

XXIV. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum 2017.

Kedves Partnerünk!
A nemzetközi és magyar szakmai fórumokkal, szakemberekkel együttműködve nagy lendülettel folyik a 2017 –es, az immár XXIV. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum előkészítése. A három szakmai napon nemzetközi és szakhatósági előadásokkal indulunk, majd az innovációs és start up blokkal folytatjuk rendezvényünket. A gázkörkép a földgáz-, és természetesen az LNG piac aktualitásaival indul, majd a CNG-LNG közép-európai-, és hazai piacbővülésébe is belekukkantunk. Szándékaink szerint bemutatunk egy kisebb közösségekben, vállalkozásokban is alkalmazható mini fermentort és vizsgáljuk a kérdést, hogy a hazai biogáz termelés jelentősége változik, változhat-e a közeljövőben? A villamosenergia-termelés, az áramtárolás és a hatékony kiszabályozás „jó gyakorlatát” is bemutatjuk a konferencián, a norvég, a szlovák tapasztalatokat elemezve és egy új magyar szabadalmat is bemutatva. Szándékaink szerint ismét foglalkozunk az elektromos autóval és több autógyár modelljeit is tesztelhetik majd vendégeink. „Fókuszpontba” került az információs és kommunikációs technológia (ICT), amelynek fejlődése és sokrétű alkalmazása alapvetően meghatározza mindennapi életünket.

Az alábbi pdf-ekből részletesen megtudhatja a konferencia programját.


2016. december 6., kedd

Óriásira nőtt smaragdfák a bolhási kertben

"Májusban raktuk le, és már szeptember végére két-három méteresek lettek – mutatta Galba Mihály, hogy azóta mennyit nőttek. – Engem országosan is profi szakembernek tartanak, több helyre is meghívtak előadást tartani, két nemzetközi konferencián is részt vettem. Most 400 fánk van, amiből 350 használható. Négy-öt év múlva lehet majd kivágni, akkor egy fa 40-50 ezer forint hasznot is hajthat. Világviszonylatban egyedülálló, ahogyan mi kertészkedünk a smaragdfák alatt. Itt van ugyanis a közmunkások konyhakertje. A magas fák lombozata csak júliusra fejlődik ki, alatta a kiskerti növények tökéletesen fejlődnek. A nagy nyári forróságban viszont árnyékot ad nekik a smaragdfa..."

Forrás:Sonline

http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/oriasira-nott-smaragdfak-a-bolhasi-kertben-696581



2016. november 23., szerda

"A széndioxid NEM káros üvegházhatású gáz többé"

Komoly megtiszteltetés érte a magyar kutató elmét ,azzal ,hogy  a COP 22 tudományos minősítő bizottsága elismerésben részesítette a Dr. Steier József által kidolgozott  következő projektet  : 

"Utilisation directe de CO2 comme fertilisante des Paulownia hybrids (typ C4) et élaboré une méthode progressive pour application de cette méthode en large envergure" est labellisé COP22."

 "  A széndioxid (gáz) közvetlen felhasználása trágyaként C4 típusú Paulownia hidbrideken  progresszív módszerrel kiegészítve a megoldás széleskörű alkalmazása érdekében "
A kidolgozott módszer ( és a marrakechi mintaültetvény megoldásai ) lehetővé teszik ,hogy a CO2 megítésélésében egy világméretű paradigma váltás következzen be .
A széndioxid NEM káros üvegházhatású gáz többé , hanem a módszert alkalmazva hatalmas mennyiségben rendelkezésre álló ( most még ingyenes !) nyersanyag ,hanem hasznos éltető elem ( trágya ) ,amely a növények növekedését akár 30%-kal megnövelve csökkenti a felmelegedést , az éhezést és a migrációt is ! "

2016. október 17., hétfő

Merítés – Szenvedélyek vonzásában 2016.10. 18. kedden 13 órakor, a Civil Rádióban (FM98)

Mai két vendégünk életútja alapján elmondható, hogy nagyon eltérő dimenziókban munkálkodnak. Abban azonban egészen bizonyosan azonos az életszemléletük, hogy mindketten szenvedélyes elhivatottsággal teszik a dolgukat. Sőt, az is kétségtelen, hogy bár rendkívül különböző eszközökkel,  egyaránt a köz javát tartják szem előtt.
drsteierjozsefDr.Steier József közgazdász, energetikus, agrár szakmérnök. Ez a párosítás, önmagában is szokatlan. Ám nem csupán ezért hívtuk meg a műsorunkba. Számos tisztsége mellett, tiszteletbeli konzul, aki a világ azon térségében vállalt munkát, ahová sokak be sem merészkednének. Gyermekkora óta, Afrika szenvedélyes, és elhivatott szerelmese. Egész életét arra tette, hogy gazdasági eszközökkel, tudással, kapcsolatokkal, innovációval, megváltoztassa Afrika lehetőségeit. Többek között nem kisebb vállalkozásba fogva, mint a sivatag zöldítése. Sokoldalú tudását, képzettségét, és felkért konzulként hivatali lehetőségeit is, többek között, ennek a nem mindennapi projektnek szentelve. A beszélgetésben ennél sokkal több, valóban meghökkentő, már-már kalandba illő részletbe is beavatja a hallgatókat.
ser_0781Anger Zsolt, nem kevesebb szenvedéllyel hódol hivatásának. És talán, nem kisebb vállalkozás a kulturális értékek megőrzése sem, olyan innovatív formában átadva az embereknek, amivel felkeltheti a mostani generáció érdeklődését is, a színházművészet iránt. A jelen kor társadalmi problémáira fókuszálva, színpadra emelve történeteket, elgondolkodtatni a legkülönbözőbb rétegekből érkező nézőket. Tisztán megfogalmazott célként aposztrofálva.
Október 8.-án mutatták be a színész-rendező legújabb munkáját, a Pécsi Nemzeti Színházban. Addikt címmel, a mai kor egyik legnehezebb életkérdését firtató, a függősek, szenvedélybetegségek, keserédes humorral megfogalmazott kortárs színművét állította színpadra. Ősbemutató született, amelyet Szűcs Zoltán: Addictus című színműve alapján, maga a rendező, és a társulat közösen írt meg abban a formában, ahogy a nézők estéről, estére láthatják. Nem csupán az aktuális előadást megvalósító műhelymunka kulissza titkaiba nyertünk beavatást. A mai színházművészet feladatáról, a rendező személyes hitvallásáról, a modern, és tradicionális színházi szemlélet különbségéről is, sok szó esett a beszélgetésben.
szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix
Az adás meghallgatható az alábbi linken:                                                                                              


 http://merites.hu/2016/10/merites-szenvedelyek-vonzasaban-2016-10-18-kedden-13-orakor-a-civil-radioban-fm98/

2016. augusztus 9., kedd

Dr.Steier József rádióinterjút adott

A Trend FM 94.2 augusztus 2-i Beszállókártya című műsorában Lakatos László vendége Steier József a Marokkói-Magyar Üzleti Tanács (CAMH) elnöki megbízottja és a marokkói HTCC (Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központ) ház vezetője. Az elmúlt héten hazánkban járt a marokkói vízügyi minisztere, hogy magyar-marokkói üzleti lehetőségekről tárgyaljon. Milyen lehetőségek nyílnak Magyarország előtt ezen a téren? 
meghallgatom: http://www.africafe.hu/business_class/beszallokartya160802.mp3

2016. március 30., szerda

A Somogy Televízió is beszámolt a bolhási Smaragdfákról!

Galba Mihály, Bolhás polgármestere is Smaragdfákat ültetett!

 A Somogy megyében található körülbelül 430 fős Bolhás Smaragdfákba fektetett be.
Eddigi véleményük a fáról:

  • Gyorsan nő
  • Jó mézelő (virágai 700 kg mézet adnak hektáronként)
  • Fa anyaga rendkívül széles körben hasznosítható (kiváló bútoripari alapanyag, szerkezetfának, hajótesteknek egyaránt kiváló alapanyaga)
  • Sima faszerkezet
További tapasztalataikról és a fa kiváló tulajdonságairól a Somogy Televízió adásában számolnak be.

Az adást megtekintheti az alábbi linken, 6.20 perctől:
http://www.somogytv.hu/videok/hirado/110912/